1994-1995

A FodorOstya a kilencvenes évek közepén kezdte tevékenységét családi vállalkozásként. A hagyományos ostyás édességek kézi gyártása, mint pl. nápolyi, parány (kakaós ét és tejbevonóval mártott töltött ostyaszelet) volt a cég fő profilja az induláskor. Az alapításkor nyolc fő alkalmazottal, mindössze 200 m2 alapterületen kezdtük el a termékek készítését, amit lédig kiszerelésben értékesítettünk.

2008

A több lépcsős termék innovációnak köszönhetően, vállalkozásunk nem csak az alkalmazottak létszámában, de a telephely méretében is folyamatosan gyarapodott. Így nélkülözhetetlennek éreztük, hogy minél nagyobb hangsúlyt fektessünk az üzem biztonságára. Kiépítettünk egy körülbelül 400m3 víztárolására alkalmas tüzivíztározót, valamint létrehoztunk egy komplex vagyonvédelmi rendszert is.

1999

Cégünk legfontosabb céljai között szerepel mind a mai napig a fejlődés. A kezdeti eredmények lendületet adtak egy új termék bevezetéséhez. A teasütemény-gyártó gépsor beindításának köszönhetően, sikerült megalkotni egy ízletes, omlós kekszekből álló termékcsaládot, mely nem csak új piaci lehetőséget nyitott meg számunkra, de azóta is a cég termékpalettájának az alapkövét képezik.

2013

2013-ra az eredeti 200m2-es üzem 2200m2-re bővült. A modernizáció keretein belül kialakítottunk fedett tárolókat, csomagoló és szociális helyiségeket, és tágasabb területen tudunk raktározni is. A cégünk által gyártott termékek többféle ízben és kiszerelésben kaphatóak a boltok polcain, igy a nagyobb telephelynek köszönhetően, alkalmunk nyílt más-más méretű kereskedelmi egységekkel szerződést kötni, ezzel is bővítve elégedett vevőink táborát.

2002

A növekedés érdekében 2002-ben úgy döntöttünk, ismét eljött az idő egy kis újításra. A jól bevált ostyás termékek adták az ötletet, a barackmag és az ostyatorta előállítására. A „retró” csemegék napjainkban is rendkívül kedveltek. A mandulás ízű krém, és a kakaós ostyalap igazi különlegesség az édes ízek kedvelőinek.

2019

A 2019-es év cégünk történetében a megújulás jegyében telik, és a már meglévő finomságaink mellé, isler és linzer készítésbe kezdtünk. A mennyei kajszi ízel töltött apró teasütemények hamar a Fodorostya egyik legsikeresebb termékeivé váltak. Ez a siker további lendületet adott számunkra, úgy éreztük, itt az ideje weboldalunkat felfrissíteni, valamint nagyobb hangsúlyt fektetni a közösségi médiában való megjelenésünkre is.